Linkajánló
Bemutatkozás
Könyvek
     A végső valóság
     A tudatalatti tízparancsolata
     Gyógyító meditáció
     Többszintű Gyógyulás
     Mesterkurzus sorozat kötetei
Orvostudomány és ezotéria
Fehér Sas Páholy
     Működése
     Kiadványok
Kapcsolat/Gyógyítás
Világkép magazin
Cikkek, gondolatok
Előadások
Könyvvásárlás
Videók
Interjúk
 

Dr. Csépányi Attila


Utam a hagyományos orvosi gyakorlattól az alternatív gyógyításig

 

Tisztelt olvasóim! Amikor Balogh Bélától megkaptam a felkérést, hogy mutassam be azt az utat, ahogyan eljutottam a címben megjelölt állapotig, sokat gondolkodtam, hogyan írjam le ezt a folyamatot.

Ha nagyon leegyszerűsíteném, azt mondhatnám, a  gyógyítás kezdetben felhasználta úgy a gyakorlati, mint a tudatunkon át ható eszközöket. Igazolásul hivatkozhatnék Hypokrateszre, aki mindkettőt egységként kezelte a gyógyítása folyamán.

Később - és napjainkban is - a nyugati orvoslás fő irányvonala a gyógyszerekkel történő gyógyítás lett.  A bizonyítható eljárásokba vetett hit fokozatosan eltüntette az alternatív - tudományosan nem igazolt - gyógymódokat. Eközben távol keleten továbbra is erőteljesen érvényesült a tudatra, a lélekre és a szellemre ható gyógyítás.

A XX.század második felétől kezdődő felszabadultabb gondolkodás teremtette meg az alapot arra, hogy nyugaton is újból megjelenhessen a gyógyítás ezen formája. Csak néhány példát említek: akupunktúra, Ajurvedikus gyógyítás, csakrák - a hozzá kapcsolódó színek felhasználása- a gyógyításban, ezoterikus gyógymódok stb. A számtalan további gyógymód felsorolására ezen írás keretében nem törekedhetek, melyért elnézést kérek az olvasótól.

Ebben a folyamatban mi orvosok elég érdekes helyzetben vagyunk, hiszen egyetemi tanulmányaink, majd további szakképzésünk során csak azt tanuljuk és ismerjük meg, ami főleg a testi gyógyítással kapcsolatos. A gyógyszerekkel segítségével történő gyógyításunk - mint bizonyított is - áldásos lehet a betegek számára, de sok esetben legalább ekkora átkot is jelenthet. Ennek legkirívóbb példái a kemoterápiás szerek, a sugárterápia, a steroidok, a choleszterin szint csökkentők stb. Az első kettő pusztítva gyógyít, de sajnos a szervezet védekezését biztosító sejteket is elpusztítja, ezért a végeredmény igen magas százalékban halál.

Sok ilyen jellegű probléma van a gyógyításban, és ez a betegek gyógyulását szívén viselő orvosok egy részét – ma még csak keveseket – új utak keresésére ösztönzi. Sokan a keleti gyógymódokban találják meg azokat a hatékony, de ma még tudományosan nem bizonyított eljárásokat, amelyeket alternatív gyógymódként tart nyilván az orvostudomány.

Az orvosok többsége mindezt nem fogadja el, még akkor sem, ha az általa alkalmazott hivatalosnak minősített eljárás nem hoz gyógyulást a beteg számára.

Emellett nagy probléma az a felemás állapot, ami a gyógyítás terén hazánkban jelenleg van, és itt a természetgyógyászok képzésére gondolok. Érettségivel, valamint egy éves tanfolyam keretében eredményes vizsga esetén „gyógyíthatnak”. Ugyanakkor minimális anatómiai és kórélettani ismeretekkel rendelkeznek, ezért úgy érzem, hogy ez a hozzájuk forduló betegek számára óriási rizikót jelent. Mindenképpen fontos volna, hogy ez a gyógyítási forma is legalább főiskolai szinten, 4-5 éves kurzuson kerülne oktatásra. Erre nagyon jó külföldi példák vannak.

Mindezt előre bocsátva – melyre azért volt szükség, hogy lássák azt a közeget, amelyben a gyógyítók élnek és dolgoznak - néhány szót saját utamról.

Egyetemi tanulmányaim után klinikusként, majd megyei kórházi főigazgatóként dolgoztam. Tudományos témák vezetője voltam. Egyik témámból tudományos fokozatot szereztem, elsőként alkalmazva a gyakorlatban az amerikai kórházi sürgősségi betegellátást / sürgősségi osztály, műtővel, röntgennel, automatizált laboratóriummal, vizsgálókkal, és fekvőbeteg részleggel/. lAmerikai látogatásunk során közvetlen kapcsolatom alakult ki az Amerikai Sürgősségi Kollégiummal, szaklapjaiban - az Annales of Emergencyben - cikkeim jelentek meg, nemzetközi és világ kongresszusokon voltam e témában meghívott, vagy regisztrált előadó. Az angol Emergency care-nak szerkesztőbizottsági tagja lettem. Klinikai professzorokkal közösen könyvet adtunk ki e témában, majd a progresszív betegellátásról.

Közben daganatos betegségek kutatásával is foglalkoztam, és készítményünk az Országos Onkológiai Intézetben túljutott a pozitív eredményű állatkísérleteken./ preaklinikai vizsgálatok/ és megkezdődtek a klinikai kipróbálások. Bekerültem az új Révai lexikonba, ahol bemutatásra került a leírtaknál is szélesebb körű munkásságom.

Mindez egy orvos számára meghozta mindazt, amit maga elé tűzhet. Ugyanakkor mégsem engedett önelégülten pihenni, mert az előbbiekben felvázolt problémák a gyógyítás terén nem voltak elhanyagolhatók.

Az új irány megtalálását számomra több tényező is segítette.

Gyermekkoromtól jógáztam kisebb nagyobb megszakításokkal.

1972.-ben vietnámi kiküldetésem során kapcsolatba kerültem az akupunktúrás gyógyítással, barátom néhai Dr.Hrabovszky Mihály - a Nemzetközi Akupunkturás  Szövetség tiszteletbeli örökös elnöke - segítségével gyakorlati betekintést nyertem  a Klinikai akupunktúrába. Általa került tulajdonomba Anton Jayasuriya könyve a „Clinical Acupunkture”, aki az akupunktura részletes leírása után a nyugati betegség csoportosításnak megfelelően is összefoglalta, hogy mely betegségnél mely pontokat kell figyelembe venni.

Barátom javaslatára elvégeztem az első magyarországi orvosok részére szervezett akupunktúrás tanfolyamot, melyet külföldi előadók bevonásával tartottak. Közvetlen kapcsolatba kerültem a Zen Budhista Körösi Csoma Sándor közösséggel. Könyveik, - amelyek könyvtáram ma is féltett kincsei - új világot, új gondolkodásmódot nyitottak meg számomra, lassan tudatosodtak bennem olyan szemléleti módok, amelyek hiányoznak a keresztény hitvilágból, a reinkarnáció, a karma fogalma, és még sok idecsatlakozó fogalom.

Végül a legnagyobb hatást a Fehér Sas Páholy magyarországi vezetőjével, Balogh Bélával való találkozásom, és vele folytatott beszélgetések jelentették, betekintést adva számomra a testi életen kívüli világba.

Jelenleg egy Rekreációs Központot vezetek Budán, Bartók Béla út 66.szám alatt, ahol fényterápiát – fotonterápiát – végzünk, beleértve a csakráknak megfelelő színes fényterápiát. Az előzetes állapotfelméréshez aurafotózás történik, majd a befejezés után az állapotot szintén aurafotóval ellenőrizzük.

Ezen eszközök segítségével, valamint a beteg gondolkodásmódjára, érzelmi világára való hatással számtalan betegségeknél a rezgések harmonizálásával teljes panaszmentességet tudunk elérni: allergia, pikkelysömör, collitis ulcerosa, crohn betegség, ekcéma, depresszió, dohányzásról leszoktatás, II típusú diabetes, magas vérnyomás, stb.

Úgy gondolom ezzel lett teljessé az orvosi tevékenységem, mert megtaláltam az elveszett részét annak a gyógyításnak, amelyre felesküdtem, de tanulmányaimból hiányoztak azok az ismeretek, amelyek képessé teszik az orvost a gyógyító tudat, a lélek, a szellem bevonására a gyógyítás folyamatába.

Az így elért eredmények magukért beszélnek.

Biztosan lesznek szkeptikusok, akik arra hivatkoznak, hogy ezen eljárások nincsenek tudományosan bebizonyítva  (szeretném megnyugtatni őket - a tudományok fejlődésével ez is be fog következni), de egy olyan tudományos terület, mint az orvosi, mely az empátián alapul, nem várhat ölbe tett kézzel arra, hogy majd csak akkor segít a rászorulókon, amikor az tudományosan is bizonyított. Az eredmény a fontos.

Végezetül csak annyit, ma sem tudjuk –tudományosan nem bizonyított -, hogyan jött létre az univerzum, csak hipotézisek vannak, ez pedig nem bizonyíték. Ennek ellenére van univerzum, van naprendszer, benne Földünk, és mi magunk, részeként a végtelen körforgásnak. Istenbe vetett hitünkkel, vagy anélkül.

Összefoglalva: ma még kevesen vagyunk orvosok, akik új utakat keresünk, de megvan a remény, hogy eredményeink révén, ha nem is a közel jövőben, ezek az ismeretek is beintegrálódjanak az orvosképzésbe, mert e nélkül az orvosi szemlélet nem fog megváltozni.             

 

 

                                                          Dr. Csépányi Attila Ph.D

                                                    Orvostudományok kandidátusa

                                                                c.egyetemi docens